Hajbakapás buzi módra!

Nem kell megijedni nem tervezek semmi buzisat kirakni a blogra, ám de mégis. Most kezdhetnék magasröptű szónoklatokat arról, hogy mennyire geci undorító már maga az a tény, hogy buzik léteznek és hogy ez már önmagában mennyire értelmetlen dolog, hiszen ugyanannyira életképesek mint a pandák. Az évek során sajnos kénytelenek voltunk hozzászokni ahhoz, hogy nyár végén csapatnyi buzi masírozik végig a városon és élteti ki-ki a maga szivárványos műbrokiját annak ellenére, hogy a társadalom nagyrészét ez még mindig megbotránkoztatja és a folyamatos média-nyomulás ellenére a buziság még mindig közutálatnak örvend. Ennek köszönhetően a dolog kétoldalú, mert az évek során ők is kénytelenek voltak hozzászokni, hogy a nyilvános rendezvényeikre annyi rendőr vigyáz, hogy gyakorlatilag belátni sem lehet, de lassan már hang sem szűrődik ki... ha úgy nézzük ez jó, hiszen az ilyen társadalmilag kártékony eszmék nem szivárognak ki az egészséges emberek közé és nem ragadják magukkal az esetleges kétes egyedeket, akik ugyan gyakran gondolnak a padtárs ödönkére maszturbálás közben, de azért mégsem annyira elvetemültek, hogy azt higyjék ez helyes.

Viszont annál sosincs viccesebb, amikor egy ilyen mikroközösségen belül dúlnak a harcok, említhetném itt a legkézenfekvőbb példát: A magyar népnemzeti mozgalmakat, akik ugyan mind árpádsávon és turulhadak alatt vonulnak, de gondolkodás nélkül basszák szét egymás szervezeteit és kb hatszor annyira ravasz módon szopatják egymást mint a legvérmesebb zsidók a gyanútlan kis gójokat.

Ennek analógiájára épül a következő kis szösszenet fő mondanivalója: Akármennyire sikeres vagy a saját kis szemétdombodon, trónkövetelők még ott is mindig lesznek. Már hatodszor nézem meg és még mindig röhögök.